A Cseh Köztársaság 1993 januárjában vált független állammá, azt követően, hogy a Csehszlovákiát alkotó két területi egység különvált. Csehszlovákia a II. világháború előtt egyike volt a világ 10 legiparosodottabb államának, s egyben az egyedüli közép-európai ország, mely 1938-ig megőrizte demokratikus berendezkedését.
A cseh főváros, Prága, több mint ezeréves múltra tekint vissza. Rendkívül gazdag építészeti emlékekben, melyek különböző stílusok jegyeit viselik magukon. Ennek köszönhetően a város számos nemzetközi filmalkotás számára szolgált kulisszául.
A gyáripar ma is jelentős gazdasági ágazat, különösen fontos a gépjárművek, szerszámgépek és egyéb gépipari termékek előállítása. Morvaországban nagy jelentősége van a vas- és acélgyártásnak. A Cseh Köztársaság legfontosabb terménye a kukorica, a cukorrépa, a burgonya, a búza, az árpa és a rozs.
Mivel területének mintegy 95%-át dombok és hegyek borítják, az ország ideális terepet kínál a síelők, valamint a hegyi kerékpározók és túrázók számára. A kiterjedt erdőségekben vaddisznók és rókák is élnek.
A cseh sör világhírű, s az országban palackozott ásványvíz előállításához több mint 900 természetes forrás vizét használják fel (ez világrekordnak számít). A Morvaország déli területein és Csehország egyes részein termesztett szőlőből bort gyártanak. Sok hagyományos cseh étel készül knédlivel. A knédli, más néven cseh gombóc a galuskához hasonló, krumpliból vagy kenyérből készült köret.
A leghíresebb cseh művészek közé tartozik a szecessziós stílusban alkotó festő, Alfons Mucha, a zeneszerző Antonin Dvořák és Bedřich Smetana, valamint Milan Kundera, az ismert regényíró.
A cseh táj nagyon változatos. A nyugati részen (a történelmi Csehországban) található Cseh-medence fő folyói az Elba és a Moldva (csehül Vltava). A medencét peremhegységek veszik körbe - pl. Šumava, Érchegység, Szudéták. Ez utóbbiban, a lengyel határon található az ország legmagasabb pontja, a Sněžka (1602 m). Az ország keleti részén fekvő Morva-medencét a Cseh-Morva-dombvidék választja el a Cseh-medencétől. Morvaország fő folyói a Morva és az Odera. Csehország szárazföldi ország, folyói három különböző tengerbe ömlenek: a Balti-tengerbe, az Északi-tengerbe és a Fekete-tengerbe. De van más folyója is mint például az Elba és a Moldva(Vltava).
Csehország éghajlata kontinentális. Az évi középhőmérséklet 8 °C. Februári középhőmérséklet 0,5 °C, a júniusi 18,6 °C, míg a júliusi 20 °C. Prágában az évi csapadékmennyiség 508 mm.
Kr. e. 600-500 - a Moldva partján megjelenik az első - már a történelemkönyvekben is név szerint említett - néptörzs, a kelta boii. Erről a törzsről kapja a mai Csehország nyugati része a Bohemia nevet. A keltákat a germán törzsek váltják, majd továbbvándorlásuk után a kelet felől érkező szlovánoknak nevezett szláv törzsek telepednek le (Kr.u. 500-599), a mai csehek és szlovákok ősei. Csehország a nyugati szlávok által létrehozott Nagymorva fejedelemségbe integrálódik (830), mely Szvatopluk uralkodása idején (870-894) éri el legnagyobb kiterjedését. A legutóbbi időkig csak ezekben az években élnek a csehek és szlovákok egyazon állam keretei között. A Nagymorva fejedelemség azonban nem tud megbirkózni a szomszéd népek, köztük a magyarok támadasaival, a csehek a nyugati frankokkal lépnek szövetségre, a szlovákok sorsa pedig a magyarokhoz kapcsolódik. Eközben a már meglévő két erődítmény, a Hradzsin és a Vyšehrad, kereskedők és kézművesek jelentős csoportjait vonza az óváros területére, így létrejön a mai Prága történelmi magja.
862-ben Rastislav morva fejedelem hittérítőket kér a bizánci császártól, aki a szaloniki származású Konsztantinoszt és bátyját, Metódot bizza meg evvel a feladattal. Konsztantinosz (aki később felveszi a Cirill nevet) a kisbetűs görög ábécéből még indulásuk előtt megalkotja az első szláv írást, a glagolitát (a cirill betűs írás ősét). A Nagymorva fejedelemség területére érve a hittérítő fivérek megkezdik a kereszténység terjesztését a szláv nyelvű liturgiát használva, és ennek részeként lefordítják szláv nyelvre a szentírás fontosabb részeit. 873 körül Metód megkereszteli az első Přemysl uralkodót. A dinasztia uralkodása alatt Csehország hivatalosan is a Német-római birodalom részévé válik, a Přemysl királyok pedig a császár alattvalói lesznek. 929-ben Vencel fejedelmet testvéröccse, Boleszláv megöleti - részben a hatalom megszerzése, részben a nyugati kereszténység terjesztését ellenzők felbújtása miatt. Halála után Vencelt szentté avatják és Csehország patrónusa lesz. 973-ban II. Boleszláv megalapítja a Prágai püspökséget, ezzel egyesítve a cseh területeket, így létrejön a cseh állam: Bohémia, Morvaország és Szilézia. A XIII. században Csehország és Prága fénykorát éli. II. Přemysl Ottokár (1253-1278) uralkodása alatt az ország területe kiszélesedik, Prága az európai politikai élet és a nemzetközi kereskedelem központja lesz. 1212-ben II. Frigyes német-római császár Aranybullában elismeri a cseh királyok örökösödési jogát, ezzel a cseh állam szabadságát. A két utolsó Přemysl uralkodó (II. és III. Vencel) jogara alatt rövid időre egyesül Csehország, Magyarország és Lengyelország. Az utolsó Přemysl uralkodó utód nélkül hal meg, így 1306-ban kihal a dinasztia.
Luxemburgi Jánossal 1310-től új dinasztia lép a cseh trónra. Fia, IV.Károly trónralépésével újabb aranykor köszönt Csehországra. Prága ismét felvirágzik, ami ma elsősorban a kor építészeti emlékeiben látható (Károly Egyetem, Károly-híd, Szt.Vitus székesegyház, stb.) Dinasztikus összefonódások: IV. Károly leánya, Margit Nagy Lajos első felesége volt; egyik fia, Zsigmond elvette feleségül Nagy Lajos leányát, Máriát. IV. Vencel uralkodása idején indul a Husz János nevével fémjelzett protestáns mozgalom, a huszitizmus. 1419. Jan Zelivsky prádikátor vezette menettel kitor a nemzeti felkelés (első prágai defenesztráció). Luxemburg Zsigmond időközben elhunyt bátyját követi a trónon. Husz Jánost a konstazi zsinat elé idézik, s a királyi menlevél ellenére máglyán kivégzik. Zűrzavaros évtizedek - a harc a husziták és a keresztesek (az ő oldalukon harcolt Hunyadi János és Mátyás király is) között váltakozó hadiszerencsével folyik. Zsigmodot (magyar király, német-római császár) után veje, II. Albert (magyar király is) követi a trónon, majd fia, V. László ( magyar király is) következik. Halála után a cseh főurak a prágai városházán maguk közül választanak uralkodót - Podjebrád György -Jiří z Poděbrad személyében. A pápa, mivel az új uralkodó inkább a huszita valláshoz húz, keresztes hadjáratot indít III.Figyes és Mátyás király vezetésével. A háború alatt a katolikus cseh rendek ugyan megválasztják Mátyást, de a husziták Jagelló Ulászló lengyel herceget ismerik el királyuknak. Végül a boroszlói csatában Mátyás győz és az olmützi (Olomouc) béke (1478) alapján Csehország Ulászló birtokában marad, a melléktartományok pedig Mátyáséi lesznek. (Mátyás halála után minden cseh tartomány és Magyarország is Ulászló birtokába jut.) Ulászló fia, II. Lajos azonban meghal a mohácsi csatában, így a cseh trónt is, akár csak a magyart, a Habsburgok szerzik meg.
I. Ferdinánd jezsuita misszionáriusokat hoz Csehországba a huszitizmus meggyengítésére (első rendi felkelés 1547 - a Habsburgok leverik). A XVI. század végétől II. Rudolf Prágát teszi a Habsburg birodalom központjává. Tudósok (Tycho Brahe, Kepler), művészek, alkimisták érkeznek Prágába. II. Rudolfot Pompakedvelő Rudolf néven is számontartja a történelem. Óriási gyűjteményt halmoz fel a Prágai Vár Galériájában (sajnos ebből Prágában csak kevés maradt, nagy részüket a későbbi Habsburg uralkodók Bécsbe szállíttatták). 1618. Ismét rendi felkelés. Második prágai defenesztráció (A prágai vár ablakából kidobják Svatava és Martinic császári helytartókat). Kitör a harmincéves háború. 1620. Fehérhegyi csata. A cseh nemzeti haderők veszítenek. Csehország államisága évszázadokra megszűnik - az országot tartományként az osztrák birodalomhoz csatolják. Az önkényuralom és az erőszakos megtorlások időszaka, az elkobzott birtokok az udvarhoz hű cseh főurak és osztrák főnemesek kezébe kerülnek. Megkezdődik az ellenreformáció és a németesítés. Mária Terézia (1745-1780) uralkodása alatt újabb háborúk és megszállások (osztrák örökösödési háború, hétéves háború) dúlják fel Prága nyugalmát, de összességében erre a korra már inkább a konszolidáció jellemző. II. József (1780-1790) uralkodása idején látogat Mozart Prágába, és 1787. október 29-én, a Rendi Színházban tartják Don Giovanni című operájának ősbemutatóját. A napóleoni háborúk alig érintik Prágát, az austerlitzi (slavkovi) csata is morvaország területén zajlik. Részben emiatt csak 1830 után indul meg nagyobb mértékben az ellenzéki áramlat a bécsi politika ellen. A cseh nyelv, irodalom, zene hirtelen lelkes tudósok és műkedvelők érdeklődésének középpontjába kerül. A Királyi Cseh Tudományos Társaság már a XVIII. század végén megalakul Prágában, 1818-ban pedig megalapítják a Nemzeti Múzeumot, mely idővel a cseh nemzeti kultúra új életre keltésének tűzhelye lesz.
A csehszlovák állam az I. világháború után, 1918 októberében jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállamaként. Alapítói : Tomáš Garrigue Masaryk, Edvard Beneš, Milan Rastislav Štefánik. Magába foglalta a mai Csehország és Szlovákia területét, valamint (1945. június 29-éig) Kárpátalját is. 1938-ban Hitler elcsatolta a Szudéta-vidéket és Dél-Szlovákiát Csehszlovákiától, és Németországnak illetve Magyarországnak adta. 1939-ben Jozef Tiso kikiáltotta a Szlovák Köztársaságot. Ezzel megszűnt az önálló Csehszlovákia. Magyarország bevonult Kárpátaljára. 1945-ben Csehszlovákia ismét megalakult. Edvard Beneš kiadott egy dekrétumot, amely alapján a németeket és a magyarokat büntette a háborúért, és elvette tőlük a csehszlovák állampolgárságot. 1947-ben a kommunisták kerültek hatalomra, köszönhetően annak, hogy szovjet érdekszférában volt Csehszlovákia. Ekkor az
ország hivatalos neve: Csehszlovák Népköztársaság. 1968-ban a prágaiak felkeltek a kommunista uralom ellen (Prágai tavasz), de a szovjet és több szocialista ország hadserege leverte a felkelést. Az államfőt (Alexander Dubček) menesztették, és egy szovjethű embert ültettek a helyébe. 1989-ben a bársonyos forradalommal, Csehszlovákia demokratikus köztársaság lett. Az államfő: Václav Havel. 1992-ben tárgyalások utján megállapodtak arról, hogy 1993. január 1-jén felbomlik Csehszlovákia Cseh- és Szlovák Köztársaságra.
1989 novemberében a békés "bársonyos forradalomban" Csehszlovákia visszatért a demokráciához. A szlovák nemzeti törekvések egyre erősödtek 1993. január 1-ig, amikor békésen különvált Csehország és Szlovákia. Mindkét országban gazdasági reformokat vezettek be és privatizáltak a piacgazdaság kialakítása érdekében. Eredményeként Csehország nagy gazdasági fejlődésnek indult, nagyrészt a
Németországból beérkező befektetőknek köszönhetően, akik Csehországot választották. Demokratikus politikával és sikeres gazdaságpolitikával elérték azt, hogy a cseh főváros, Prága legyen Közép-Európa egyik legnagyobb pénzügyi központja, valamint leglátogatottabb városa. 1991-től a Cseh Köztársaság a visegrádi négyek tagja (eredetileg nem saját jogán, hanem Csehszlovákia részeként), 1995-től az OECD-nek is tagja. A Cseh Köztársaság a NATO-hoz 1999. március 12-én, az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott.
Jaroslav Hašek író alkotta meg Švejk alakját. A regény hőse, mint az alcím is állítja, egy „derék katona”. Furcsa tisztesség a Švejké: részt vehet az első világháborúban, először a hátországban (katonai fogdákban és egészségügyi intézményekben), majd a fronton, végül fogságban. Ő a készséges kisember, aki roppantul igyekszik a tisztesség és becsület látszatát kelteni, azonban menti a bőrét, mégpedig úgy, hogy addig hülyéskedik, amíg a bolondok közé zárják, mert tohonyaságaival és (sokszor akaratlan) furfangjaival terhére van a katonai feljebbvalóinak. A szatírikus regény, amely ezt az alakot teszi hősévé, háború- és monarchiaellenes élű. A panoptikum, melyet az író és a monarchia militarista világából felvonultat, gyilkos, megsemmisítő nevetésre készteti az olvasót. A dicsőséges „csihi-puhi” anekdotafűzérszerűen kibontakozó, javarészt Švejk által kommentált története: az esztelenségnek, a fegyelmezés gépies, lélektelen formájának, a korlátoltságnak, a kakasdombon is kiélhető cezaromániának, az alkoholizmusnak eseményéből áll össze. Švejk észjárása a cseh nép történeti tapasztalatait sűríti, leleplezi a háborút, a császárság kórhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A népi – sokszor naturalista – nyelvezetű dialógusok szatírikusak, állandó feszültséget, folyamatosságot teremtenek, egybeötvözik a sok-sok epizódot. Hasek hősének passzív rezisztenciájában zseniális írói készséggel jelenik meg a sajátos cseh kispolgári világ. A regény befejezetlenül maradt, ám így is egésznek tűnik.
A cseh hoki világhírű. 1993 óta 5 világbajnoki címet szerzett: 1996, 1999, 2000, 2001, 2005. További érmek: ezüst: 2006, bronz: 1993, 1997, 1998. Legnagyobb csillaga Jaromir Jágr. Az NHL-ben nagyon sok cseh játékos sikeresen szerepel.
Hasek 1965. január 29-én született Pardubicében. 1981 és 1989 között a helyi HC-ben védett, egy évet a Dukla Jihlavában töltött. 1983-ban, a 10. kör 199. választottjaként draftolta a Chicago Blackhawks. 1990 és 1992 között védett a Chicagóban, majd Stephane Beauregardért és egy negyedik körös draftjogért Buffalóba került. 2001-ig volt a Sabres játékosa, 1999-ben Stanley Kupa-döntőt játszott, de kikaptak a Dallastól. 1997-ben és 1998-ban a playoff MVP-je lett, 1994 és 2001 között hatszor kapta meg a legjobb NHL-kapusnak járó Vezina Trophyt. 2001-ben Vjacseszlav Kozlovért és Jim Slaterért (aki egy első körös draftjogot személyesített meg) a Detroitba igazolt. 2002-ben nyerte első Stanleyjét. Szabadügynökként szerződött az Ottwába 2004-ben, majd 2006-ban vissza a Detroit csapatába. Idén nyerte a második Stanley Kupáját. Az NHL-ben 735 mérkőzésen szerepelt, összesen 42 836 percet, vagyis majdnem 30 napot töltött a jégen. 389 győzelmet aratott, 81 meccsen nem kapott gólt, a kapott gól/meccs mutatója 2,20, a védéshatékonysága 0,922. 1572 gólt kapott az alapszakaszokban karrierje során. Olimpia arany- (1998) és bronzérmes (2206). Világbajnoki ezüst- (1983) és háromszoros bronzérmes (1987, 1989, 1990). A junior vb-ken három ezüstérmet szerzett (1982, 1983, 1985). 1998-ban az olimpia, 1985-ben és 1987-ben a vb legjobb kapusa volt.
A cseh futball szintén az élvonalba tartozik. 1996-ban EB ezüstérmet szerzett majd 2004 Hollandiával közösen 3. helyezettként végzett. 2006-ban a Csehszlovákiával való szétválás után először kijutott a VB-re.
A németországi határ mellett, Chebben született játékos a szorgalom mintaképe volt gyerekkorától kezdve. Édesapjának, Vacláv Nedvednek nem kellett különösebb szankciókat alkalmaznia vele szemben, hogy edzésre járjon, illetve, hogy túlórázzon a siker érdekében a másodosztályú Plzenben. A Dukla Praha igazolta le elsőként, de mindössze egy évet húzott le a csapatnál, mert a legjobb cseh együttes, a Sparta is felfigyelt kivételes képességeire, munkabírására, és rögvest szerződtette. A Spartában is gyorsan a meghatározó emberek közé verekedte magát, minek köszönhetően huszonnégy évesen bekerülhetett az angliai Európa-bajnokságon szereplő cseh együttesbe. Itt ismerhette meg igazán a közvélemény, kivált, mert pontos lövésével döntő érdemeket szerzett abban, hogy az olaszok a csoportmeccsek után hazafelé vegyék az irányt. (2-1-re verték Sacchi csapatát.) Mivel a Lazio edzője akkoriban a cseh származású Zdenek Zeman volt, szinte előre megvolt írva a sorsa, hogy Rómában folytatja. Cragnotti elnök belement az alkuba, és a Lazio történetének egyik legjobb periódusát produkálta. Bejutottak az UEFA-Kupa fináléjába, megnyerték az utolsó KEK-döntőt, '99-ben. 2001-ben Zidane távozása után vetett szemet rá a Juventus, és gyorsan beilleszkedett a "Zebrákhoz". A szakvezető, Marcello Lippi az addig rendszeresen a szélen is játszó Nedvedet a pálya közepe felé irányította, és azóta érzékelhető: kiváló húzásnak bizonyult ez a lépés, mert a Juventus Nedved nélkül már nem az, ami. 2003-ban második legidősebbként, harmincegy évesen kiérdemelte az aranylabdát, hiszen a Bajnokok Ligájában a fináléig vezette csapatát, fontos gólokat lőtt, ám egy buta szabálytalanság következtében, egyszersmind második sárgájának köszönhetően nem játszhatott a Milan ellen. Ha sérülés nem hátráltatja, az Eb-n is igazolja klasszisát.
Forrás: WIKIPÉDIA vonatkozó oldalai
